csütörtök, március 4

Vörösmarty mozi, kocsma és falfirka

A néhai, legendás mozikocsma új bérlője elvesztette híres-hírhedt értelmiségi kocsmatöltelékeit és egyre lepukkantabb a külleme. Sajnos, a néhai kedvencünknek is ott a helye a "leszarja a tulaj a küllemét" cégek között, mint a Match vagy a Profi. A büférészleget csak jobb híján ajánljuk, jellegtelen tucat, viszont kiváló a kávéjuk és a sörük.

Beszélgetés A semmittevés filozófiája szerzőjével, Ürmös Attilával

A semmittevés filozófiája címmel titokzatos, mellbevágó, érzékeny könyv született, melyben a budapesti Vörösmarty mozi egykori kávézója képezi a történetek fő helyszínét. Miért épp ez a mozi?

Szeretem az olyan kinókat, ahol a büfében nem csak a filmre várakozók iszogatnak. Egyes art-mozikban a kávézó, a könyves pult, vagy egy jó butik különleges hangulatot teremt. Holland és amerikai ismerőseim mondták, hogy ez mennyire egyedülálló és nagyszerű színfoltja Budapestnek. Az ilyen típusú mozik ritkaságszámba mennek más világvárosokban.
(...)
Te hogyan és mikor kerültél először a „kispiszkosba” Moziba is jártál vagy „csak” a Cinecaféba?

A kilencvenes évek Vörösmarty mozija az első pillanattól otthonosnak tűnt, bár eleinte találkahelynek használtuk. Megnéztünk egy filmet, söröztünk, aztán mentünk a Tilos az Á-ba, az FMK-ba, az Egyetemi Színpadra. Később, amikor sorra szűntek meg ezek a helyek, a mozi afféle végvárként tartotta magát, egészen 2003-ig.
A Vörösmarty mozi büféjét a rendszerváltás környékén először „Zámbó Jimmy, a Király és köre” üzemeltette. Tőlük vette át Normál Béla és Benő, ebben az időben cserélődött ki a közönsége. Nemsokára Tünde vette át a helyet, az ő vezetése alatt üzemelt legtovább, ekkor kapta a Cinecafé nevet, és az én történeteim is ebben az időszakban játszódnak.
(...)
A Vörösmarty-ban nyüzsgő alkotói megbeszéléseken Triceps, Sőrés Zsolt, a torinói Lívia, Gas és Ménes Attila – a múzsáktól a kerubokig, Orwelltől Li-Taj-Poig – ihletről és dokumentált kultúráról elmélkedik, vitatkozik a cyber-kor hajnalán... Mit szólsz ehhez ma, 2007-ben?

Minden korszaknak megvan a maga rejtett zenéje. Olyan ez, mint a tenger morajlása: mindig jelen van, ám csak néha hallod meg, és akkor sem a füleddel. Aki megérzi, az átformálhatja a film, a színház, az irodalom, vagy más művészet nyelvére. Ez az alaphang változott meg valamikor 2001 és 2003 között. Talán az ütem lett szaporább. Az új korszak másképp hat a munkánkra, a párkapcsolatainkra, az igényeinkre. És bármennyire is a régi törzshely fájdalmas hiánya lüktet könyvem underground-retrós fejezeteiben, a Cinecafés attitűd csak fűszer, még ha oly fontos is, mint a pizzán az oregano. A szereplők szájából elhangzó mondatok nem az akkori, hanem a jelen megváltozott lelki/művészeti állapotokra rezonálnak. (Ürmös Attila, filmkultura.hu)

street-art,  graffiti,  tag,  teg,  writer, Budapest, blog,  Vörösmarty mozi, Üllői út, VIII. kerület, Józsefváros
street-art,  graffiti,  tag,  teg,  writer, Budapest, blog,  Vörösmarty mozi, Üllői út, VIII. kerület, Józsefváros
street-art,  graffiti,  tag,  teg,  writer, Budapest, blog,  Vörösmarty mozi, Üllői út, VIII. kerület, JózsefvárosFalfirkáló kisköcögök, kik még nem fedezték fel a netes pornót: GLK, MERT, VHS, NÉMA, NAPEST

További hungarikum kocsmamozik: Bem mozi, Toldi mozi

Új Sípos Halászkert

blog, cigányzene, csárda, etetés, Fő tér, halászcsárda, Magyarország, turizmus, vendéglátás, vendéglő, étterem, Óbuda, Új Sípos HalászkertA beton közepén, a régi városból megmaradt Fő téren
Sajnos, Halászlé, a hely specialitása helyett fürjlevest, sajttálat, sört és bort ettünk. Fürjlevesbe 1, azaz egy darab tojás volt adagolva a szerencsétlen szárnyastól, a sajttál viszont felséges volt, még a Spájzt is lenyomta (cserébe kétszer annyiba került). Cigányzene, ruhatár van, vendégek nincsenek. Kló tágas és tiszta világklasszis, odaköltözünk.

Nem olcsó kocsma étterem, seperc alatt elköltheted egy kisnyugger havi apanázsát, ha a jó öreg leitatással próbálkozol a nőneműnél. Vidd inkább a Bembe, itasd Maflással és etesd sóspálcikával. Lehet, hogy itt sem jutsz be a csajsziba, viszont sokkal olcsóbban csinálhatod.

Új Sipos Halászkert
Cím: 1033 Budapest, Fő tér 6
(III. kerület, Óbuda, az Árpád hídtól nem messze, az önkormányzat előtt)
honlap: www.ujsipos.hu
Szürreális, visszhangosan doboló (technó,) dobolós honlap, kérjük, ne ijedjen bekakiltam.

Nyitva tartás:
H - P: 10 - 23
Sz - V: 12 - 24


Kopipészt:

1898-ban itt nyitotta meg Goldinger Márton a Központi Kávéházat. Ekkoriban előtte volt a "konflis"-, majd később egy taxiállomás, így vendégköre Buda egészére és Pestre is kiterjedt. Ez a kávéház csak egy volt a megszámlálhatatlanul sok vendéglátóhely közül, melyek a 19. század közepétől szinte Óbuda védjegyévé váltak. A szűk kis utcácskákban egymást érték a vendéglők és kiskocsmák. Ebből a számos magyar író által megörökített hangulatból mára csak a mi szűkebb környezetünk, a Fő tér és környéke adhat némi ízelítőt. Az épületet az 1980-as évek elején - egy étterem megnyitásának szándékával - a szomszédos kis üzletekkel kibővítették és felújították. Ekkoriban még az volt a terv, hogy a Lajos utcában működő, patinás Sipos éttermet megszüntetik, így lett "Új Sipos" az 1983-ban megnyitott étterem neve.



Századfordulós környezetben a száztagú cigányzenekar 5 tagja zenei kiséretével (magyar és világzenei válogatás) fogyaszthatja ebédjét vagy vacsoráját Óbuda főterén. Ételeink a legfinomabb hal és a magyaros konyha XXI. századbeli felfogásban elkészített remekeiből állnak össze, Egri Péter szakácsmester tálalásában. Specialitásunk az egészben sült hal valamint a halászleveink, de vad, szárnyas, sertés és borjú, vagy akár 20 féle savanyúság is megtalálható az étlapon. 35 féle bor és 62 féle pálinkából választhat az étkek mellé. Kizárólag magyar termelőktől vásárolt ellenőrzött alapanyagokkal dolgozunk. Jó étvágyat kívánunk! A Megújult Új Sipos Halászkert.

Az Új Sipos, ahogy erről a "Halászkert" megnevezés és a korabeli berendezés is tanúskodik, Óbuda kiveszőfélben lévő polgári éttermei közül a "haléttermek" hagyományait követi. A fenti jellegzetességen a 19. és 20. századi magyar konyha ízeit kívánja felvonultatni, az elkészítésben és tálalásban a 21. századi, budapesti gasztronómiai trendeket követve. Természetesen figyelünk az egészséges táplálkozás szempontjaira is.

Arra törekszünk, hogy mindehhez kizárólag minőségi (általunk is válogatott és ellenőrzött) magyar alapanyagokat használjunk. Ezeket Budapest és környéke kistermelői szállítják be. Példaként megemlítünk közülük néhányat: a No Bull Co. a friss hús beszállítója, a Szabadi-Szabadi a savanyúságé, a Harcsa-filé a halaké, míg az André sajtüzem a sajtoké..

Ha nem lenne ma már kissé megkopott a címke, talán a "Kockás abrosz jó kadarka" jellemezné legjobban az éttermünket. Nemcsak az épület, a belső terek és az ételek idézik a 19. századi Óbuda hangulatát, de a pincérek is azzal az eleganciával és szakértelemmel végzik a munkájukat, amivel Krúdy Gyula kortársai tehették anno.

Az a vágyunk, hogy nálunk a "polgár" is "úr"-nak érezhesse magát, úgy hogy mindezzel ne tehelje meg túlságosan a pénztárcáját...

Nagyon reméljük, hogy törekvéseinkkel és munkánkkal magunk is hozzájárulhatunk szűkebb környzetünk, a Fő tér újbóli otthonossá és mozgalmassá tételéhez, hogy ezzel visszanyerje a régebben meghatározó helyét Budapest vendéglátásában.

Fröccs-öntő Dömösön

Dömös, fröccs, étel,  ital,  fröccsözés, étterem, söröző, kocsma, Söröző, Fröccs-öntő, fröccsöntő, Borozó, kenu, Dunapart, Dunakanyar, utca,  evezés, túrázás, vendéglő, restaurant, pub, drink, Dömös, fröccs, étel, ital,  fröccsözés, étterem, söröző, kocsma, Söröző, Borozó, kenu, Duna part, Dunakanyar, csónak, evezés, túrázás, olcsó További eszképizmus, el Budapestről.

Dömös, Fröccs-öntő, kocsma és étterem. Ha vízijárművel érkeztek, akkor bizony gyalogolni kell a célpontig, a falu nem kényeztető étkezési lehetőségeket tekintve. Ott viszont kajapija várja a megfáradt vándort. Az vendéglátóipari egység legjobb pillanata: a neve. (és ne felejtsétek megnézni a Dunakanyart, ha már arra jártok :)

térkép

Oszt egy adott pillanatban (4. ser) Péló belekezdett egy homályos történetbe, ami lassú és alattomos folyású volt, mint a Bodrog, katonatörténetek hiányában az állatorvosi gyakornokságról adomázott, hogy aztán elmesélje a megrendítő találkozását Gézával, a 400 kilós tenyészártánnyal, valamint a fantommal (kis F), mely a sertéstenyészet egyik hasznos kelléke. Egyszer majd mi is továbbadjuk a történetet, ha nem lesznek nők a környéken.

Corner Cafe: sarkikocsma

Budapest, blog,  Hattyú utca, I. kerület, Batthyány utca,  Magyarország, Hungary, Ungarn, Fecske kocsma, ivó, söröző, kávézóCorner Cafe (söröző, kocsma, pub, ivó, lebuj)

A Hattyúval szemben. Talpalatnyi ivó két asztallal, de nyáron kitelepülnek a zsebkendőnyi zöld közparkba, legálisan ihatunk az utcán.

Szal a Sarkikocsma, a Batthyány és a Hattyú utca egybefutásánál, srégvizávi a hírhedt Korcsma a Hattyúhoz nevű elfekvőtől. Semmi említésre méltó, meccseket is lehet nézni. Ha a csaj nem hajlandó bejönni a már harmadszor említett Hattyúba (pfúj, te itt iszol, ez a bűz, ezek a félelmetes arcok), akkor kénytelenek vagyunk a Sarokban inni. Ami lényegesen megdrágítja kedvenc szabadidős tevékenységünket.


Cím: Budapest, I. kerület, Hattyú utca 2 (a biciklibolt mellett)

Várfok a pincében

bor, sör, pálinka, kocsma, rövidital, borozó, söröző

bor, sör, pálinka, kocsma, rövidital, borozó, söröző, A pultos már 20 éve ugyanannál a pultnál pultol, tisztelet neki, még nem kezdett sikoltozós tömegmészárlásba. A falon a portréja, valaki megfaragta. Még visszatérünk ide, ha másért nem, hát fotózni, esetleg a zsírosdeszkáért.  Cím: Budapest, I. kerület, Várfok utca 10
Pinceborozó a Várban, a Moszkva tér és a budaiságukra oly rátartian büszke várlakók vonzáskörzetében. Leírhatatlan angolságú tábla csalogatja a mélybe a turistákat ("tipikus magyar kocsma), tapasztalataink szerint csekély sikerrel. Két hibája van: óvisidőben, polgárbarát módon korai időpontban zár (este 8), valamint erősen fosatos a kékfrankosuk. Aminek az íze amúgy rendben. Láthatólag törzsvendégek látogatják, kispénzű nyuggerek, melósok, rendőrök és mi, közteslétiek. A pultos már 20 éve ugyanannál a pultnál pultol, tisztelet neki, még nem kezdett sikoltozós tömegmészárlásba. A falon a portréja, valaki megfaragta. Még visszatérünk ide, ha másért nem, hát fotózni, esetleg a zsír zsírosdeszkáért.

Cím: Budapest, I. kerület, Várfok utca 10

Közeli helyeken: Móri borozó, Hattyú a Hattyúházban, Korcsma a Hattyúhoz, Macskakő a Fiáth utcában, Isolabella a Vásárcsarnok mögött, Mátra borozó (Boratórium)

Hundajcsikum: templomkocsma Brennbergbányán

Count Grishnackh, The Count, Greven-tan, グレヴェんたん, Brennbergbanya, kocsmatemplom, templomkocsma,  Brennberg, Szent Borbála templom, Brennbergbanya, Brennberg, Szent Borbála templom, Sopron és környéke, templomkocsma, kocsmatemplom, Brennbergbanya, kocsmatemplom, templomkocsma,  Brennberg, Szent Borbála templomNemnorbikókadtpénisze update!

Pokolbaszó Metálrokker kommentelőnk szerint ez a kocsma már a black, sőt gothic metál témakörében tárgyalandó, úgyhogy a homlokunkra csapva tessék:

Black, dark, doom, death és goth metálosok, valamint szimpla alkeszok! Magyarország legsötétebb hangulatú kocsmája felfedezésre, csak rátok vár. Hol lehet autentikusabban a Sátán anyját emlegetve epével kevert sörhabot okádni fülön-szájon keresztül, mint egy katolikus templom pincéjében? Ebben a kocsmában maga a nagy Anton Szandor LaVey és Varg Vikernes is elégedetten hümmögve inná a kommerszből kevert Bloody Mary-t (Anton sajnos konyec, de Varg még gyühet, igen szomjasan, 16 év sitt után tavaly szabadult). Addig jertek, metáltestvéreim, amíg a borongós észak sátánista testvérei be nem szoknak! Metálosan csengő ejrójukkal meg kronjukkal! Mert akkor aztán fuccs az olcsó sörnek. (A Bloody Maryhoz paradicsomlevet hozzatok magatokkal).

Egy sötét erdő mélyén, egy sötét ország legszélén...
Egy elhagyatott bányászfalu templomának alagsorában...
Van egy titokzatos kocsma.
Benne félhomály és hallgatag, titokzatos alkeszok..
Idegen ritkán téved errefelé...
Néhányukról senki nem hall többé...

Következzék a poszt:

Kitekintettünk Budapestről, kicsi nekünk ez a világváros. Oszt eltekintettünk az labanc-kuruc határig, ott is Brennbergbányáig, annak templomának a kocsmájáig. Elsőre olvasatra bizonyára Önöknek is szokatlanul hangzik, hogy egy templom alagsorában kocsma üzemel, de az szóljon be az ország legmélyebb, legnagyobb nyomásnak kitett bányájában dolgozó szénbányászoknak, aki a pécsi uránbányában keresi a kenyerét. Naúgye. Németesen praktikus megoldás: az Úr igéjével megtöltekezett bányászember azonnal közösségi életet kezdhetett a templomot elhagyva, miután megadta az Úrnak, ami az Úré. Jöhetett a berúgás, lélek orvossága.

1952 óta nem működnek a tárnák, hatalmas süppedések jelzik a helyüket, haldoklik a település és ez a kocsma belbecsén is erősen érződik. A kocsma meglehetősen sötét (talán a bányászok leszármazottainak látását bántja a napfény), a sör mellett néhány játékgép szolgálja az önfeledt szórakozást. A klóról könyörületes szívvel egy szót sem ejtünk. Néhány vendég méregette lármás csoportunkat, de békésnek tűnik a hely, sőt ami a legfontosabb: olcsó. Praktikus bringatároló, fecskefészek, ennyi. Meleg/hideg/bármi étkezési lehetőségre nem emlékszünk (értsd. beseggeltünk, mint sátánfing).


Még jövünk ide, bizony ám, vehetik ezt biztatásnak..
(Köszi a reiseführerkedést Szájmonnak)

Count Grishnackh, The Count, Greven-tan, グレヴェんたん, Brennbergbanya, kocsmatemplom, templomkocsma,  Brennberg, Szent Borbála templom, Brennbergbanya, Brennberg, Szent Borbála templom, Sopron és környéke, templomkocsma, kocsmatemplom, Brennbergbanya, kocsmatemplom, templomkocsma,  Brennberg, Szent Borbála templomOlvasnivaló: Brennbergbánya a wikipédián + brennbergi bányászok + Szent Borbála templom, részletesen a Szent Borbála templom + Szálasi bunker (helyi informátoraink szerint nem örvendett a helyiek közt osztatlan népszerűségnek az önjelölt nemzetvezető, mert még azt is megtiltatta a helyieknek, hogy rátekintsenek - lásd. Spielberg és a szemkontaktusos pletyókat) + Isolde Brennbergben

Agypumpa: 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről

15. § (1) Tilos a melegkonyhás vendéglátó üzlet kivételével szeszes italt kimérni az alsó- és középfokú oktatási, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény bármely bejáratától számított 200 méteres közúti (közterületi) távolságon belül.

Aranyhíd Étterem és Pub


Pub és kocsma a BAH csomópontnál.

Aranyhíd '96 Bt.
cím: 1118 Budapest, Hegyalja út 64
www.aranyhidetterem.hu
T. 209-6666

Utcára terjeszkedő, téliesített sátorban izomgyurka pincérek a sörcsapból kicsöpögő sört gond nélkül felszolgálják a kedves juppiknak. De ezen már nem illik felháborodni Magyarországon, szóra sem érdemes. Buda amúgy sincsen elkényeztetve kocsmaügyileg, ezt kell szeretni, esetleg Szlovákiát.

Vagy Pestet.

Potyka "csárda": a szakadék mélye

Budapest, Potyka söröző, VIII. kerület, Józsefváros, kocsma, söröző, Borozó, blog, Népszínház utca, pub, Potyka csárda, Potyka borozóTalán ebben a kocsmában töltöttem el életem legrövidebb sörét. A nő azt mondta, hogy szerinte ez számomra is durva hely, menjünk. Bólintottam és csendesen kihátráltunk.

Rezidensek: a hajléktalannal mixelt sittes arc, aki megölte 200 forintért a 86 éves öregasszonyt, de utána meg is baszta. Nem csak szimpla lepratelep (azokat gyűjtjük, lásd. pl. a Villányit, Mórit, Hattyút), hanem egy félelmetes szemétdomb. Mivel a rövidke látogatásunk nem jogosít fel egy hosszabb eszmefuttatásra, olvassák inkább sörjárőr érzékletes beszámolóját. Bement az a csávó, be hát.

Pediglen híres kocsma, egy 56-os dráma kezdődik a sokat látott helyszínen. (Papp András– Térey János: Kazamaták)

cím: Potyka Csárda
1081 Budapest
Népszinház utca 23.
134-0962

Csendes (l)étterem, Budapest (II)


a zenéért most kérek bocsánatot (én, a Klap). Szal, viccesnek találtuk részegen a muzsikát. Ez van.


Budapest, V. kerület, blog, Ferenczy István utca, belváros, Múzeum körút, kiskörút
Budapest, V. kerület, blog, Ferenczy István utca, belváros, Múzeum körút, kiskörút
Vissza a tett színhelyére: Csendes borozó, másodszor. (Valójában gyakran előfordulunk itt).



Budapest, V. kerület, blog, Ferenczy István utca, belváros, Múzeum körút, kiskörútInnét még nem vagyunk kitiltva, pedig majdnem sikerült egyszer egy tízezres számla hátrahagyásával meglépni. Persze, naná, sátánrészegek voltunk, természetesen, felejtsük el Disznyó ötleteit.

Felszolgálás asztalhoz, ez jó. Nagyon kedves és türelmes pincérlányok.

Bencének a régi Csendes tetszett, ezt nagyon bomlottnak találta. Finoman szólva, szólta. Azt mondja, hogy ez a hely valamiért a Bates hotelre emlékezteti, pontosabban úgy érzi magát, mintha Norman Bates fejében konyakozna. Hm.

Szűkös, nagyon szűkos, de itt nem szexre céloztunk. Mivel a válságos idők ellenére nagyon népszerű ez a kocsma, a tulajok igyekeznek minél több ülőhelynek helyet szorítani. Szorongunk, egymást kerülgetjük, egymás ölében, devla.

A tömegszekszszerű zsúfoltság miatt hiányzik az intimitás árnyéka is: a hatalmas hodályban rengeteg ember megfordul, úgymond "megmutatja magát" az éjszakában. A Csendes éppen emiatt, személytelensége miatt törzskocsmának teljesen alkalmatlan. Hangos, lármás, mama is felhívott, plusz időnként egy dizsé is besegít, nehogy beszélgetni lehessen. Egyszer régi magyar slágerek mentek, amolyan gramofonosak: erőteljesen teccett. Csajozásra alkalmatlan, üldögélésre és bambulásra kiváló. Igyál.

Félbefűrészelt kád, mint ülőalkalmatosság :) Tépjél józanul. De ha betépve érkezel, akkor dupla sebességgel szalad a film.

Budapest, V. kerület, blog, Ferenczy István utca, belváros, Múzeum körút, kiskörútCsendes (L)Étterem
Cím: 1053 V. kerület,
Ferenczy István utca 5
(Múzeum körútról nyílik)

további "romkocsmák": Insomnia (Kvár), Instant (Bp)

a Csendes honlapja is neoprimitív betépés, teccik :)

Előző látogatásunk, még a nyitás előtt, ekszklúzív fotók voltak, ott.

Frankó a pincében

Nagymagyarország térképek a falon, de egy budai kocsma esetében ez a minimum, amit elvárunk. Focisálgyűjtemény a falakon, fociügyben szabad identitásvállalás vagyon itt. Nyugalmas pince haladó alkeszokkal, sőt egy végfokozat is idefigyel, talán a mellette bólogató elmúlástól rettegve: engem is fotózzál, légyszíves. Mindenki ismer mindenkit, a pultnál valaki sikerrel bepróbálkozik: adj egy sörvodkát, estig behozom. Friss hús vagyok, a pultnál megismert arc kifejti, hogy 1956-ban azért nem tudott segíteni Frankó tábornok, a kocsma névadója, mert a zsidó Eisenhower nem akart a zsidó szovjet tábornokokkal harcolni. Halkan koppan az állkapcsom a strapabíró faasztalon.

II. kerület, Frankel Leó út, Budapest, kocsma, frankó
II. kerület, Frankel Leó út, Budapest, kocsma, frankó

Név: Frankó Borozó-Söröző
Cím: Budapest II. kerület,
Frankel Leó út 68. Nyitvatartás:

Nyitva: H-Sz: 07-21
V: 08-14
Csapolt: Arany Ászok 290 Ft

Kapcsolódó: a sörjárőr a Frankóról

Ruszwurm cukrászda

A Szamos-család nem messze levő másik, Korona cukrászdájának szockó belsőépítészeti igénytelenségével szemben a Ruszwurm hangulatos belbecsével otthonos hely a turisztikai katasztrófában. A minőség híres, a sütik még a káejrópai teacsászár Demmers érdeklődését is felkeltették egy helyszínelés erejéig (belső, moszados informátorunk szerint).

Viszont a kiszolgálás háromszoros látogatás után morcospicsa.
Ár/érték: 4
Hangulat: 4
Kiszolgálás: 1
Kló: 5 (viccesen túlmagyarázva)

Ruswurm, Ruszwurm, cukrászda,  I. kerület,  Budavár, Várnegyed, cakes, conditorei, confectionery, sweet-shop, patisserie, pasticceria, pasticcería, confiserie
Ruswurm, Ruszwurm, cukrászda,  I. kerület,  Budavár, Várnegyed, cakes, conditorei, patisserie, pasticceria, pasticcería, confiserie
Ruswurm, Ruszwurm, cukrászda,  I. kerület,  Budavár, Várnegyed, cakes, conditorei, confectionery, sweet-shop, pasticceria, pasticcería, confiserie
Ruswurm, Ruszwurm, cukrászda,  I. kerület,  Budavár, Várnegyed, cakes, conditorei, confectionery, sweet-shop, pasticceria, pasticcería, confiserie, confiserie
Érdekesség, hogy nem a névadó alapította a cukrászdát.
Tulajdonosok az idő sodrásában: Schwabl Ferenc (1828) >> Richter Lénárt >> Müller Antal >> Ruszwurm Vilmos (1882) >> Tóth Ferenc (1922) >> államosítás (1952) >> Szamos cukrászfamília (1994)

Ajánlott: szamoscsalad.hu, ruszwurm.hu, , Ruszwurm a német wikin,

Cím: 1014 Budapest, I. kerület, Budavár, Vár, Szentháromság utca 7 (a Mátyás-templommal szembeni utcában)
Nyitva: 9-20

Hasonló posztok: Hauer (csőd a szmogban), Múzeum (kocsma a cukiban)
Thnx a képekért D-nek

Szilvuplé Kabrió: a kapzsiság csapdájában

söröző, buli, Szilvuplé Kabrió, József nádor tér, V. kerület, Belváros, kocsma, kerthelység, szabadtéri, Postabank, Princz Gábor"Bezárt kocsmák, melyeket nem siratunk" sorozatunk egyik éke ez a nyárikert, valójában egy gangos udvar. Tél van, tehát szabadtérről írunk, természetesen.

A Maszopisták és Szadisták mára üres kifizetőhelyén, a Postabank hajdani székházában vert tanyát egynyári virágként a Szilvuplé Kabrió nevű kocsma, hogy boldoggá tegye a Gödörből kiszoruló fiatal alkeszokat. Előnye, hogy belehúgyozhatsz, esetleg egyenesen beleszarhatsz a macimániás, enyveskezű Princz Gábor fekete márvánnyal burkolt budijába :)

Hátrányok két mondatban: rideg, költségmaxizáló igénytelenséggel párosult beltéri unalom. Visszasírjuk az innen kitúrt Szóda Udvart, óóó, igen.

Szilvuplé Kabrió
cím: Budapest, V. kerület,
József nádor tér 1
honlap: www.szilvuple.hu

Pozsonyi borozó a Pozsonyi utcában

Újlipótváros, XIII. kerület, Budapest, Pozsonyi út, söröző, borozó, alkohol
Újlipótváros, XIII. kerület, Budapest, Pozsonyi út, söröző, borozó, alkohol Meglepő, de igaz. "Kocsma Akció" van. Ászok sör: 180, kisfröccs 30, nagyfröccs 60, mindez igényes belsővel párosodva. Még valamit? Nyelőgép van, nehogy a spórlás bűnébe essél és pénzt vigyél haza a családnak. Az utca másik oldala már a Vizafogó betontelepe, talán a szemközti Corner vendégeire építenének. A társaságunkban levő francia bulldogot kegyesen beeresztették, mert az ajtóhoz kikötve nem biztonságos: magyarbűnözőember is bármit ellop.

Pozsonyi Söröző és Borozó
Elérhetőségek: 1133 Budapest
Pozsonyi út 48.
Telefonszám: (1) 239-3510

közelben: Grissini két világ határán, Vizafogó lakótelep, Corner a sarkon

Corner a lakótelepen

Budapest, XIII. kerület, Budapest, Újlipótváros, Angyalföld, lakótelep, kocsma, pub, söröző, borozó,  kiskocsmaLakótelepek népe a Grissinivel szemben.

A polgár a sarki kiskocsmába, a panellakó a "Cornerbe" jár, ami esetenként "pub" is.
Kéttermes, néhány gyanús küllemű szláv az egyik helységben, kataton magyarok a másikban. A sarokban tévé, hogy a butulás folyamatos legyen. Leszakadás, erőteljes verbális agresszió, nyelvi eldurvulás, Tourette-szindromás kisgyurcsányok alkoholista gyülekezete. Hé, öreg fasz, akkor megyünk ezen a hétvégén is horgászni, bazmeg, geci, szopjle? Egy sör után csendesen átsomfordálunk a szemközti másik világba.

Két kijárattal (vagy bejárattal?). Ezt amolyan szimbolikus.

Corner Söröző
pub, söröző
1133 Budapest, XIII. kerület, Pozsonyi út 61-63.
Telefon: 1/350-6225


Ajánlott: kocsmablog, lakótelep, Vizafogó

Kissarok éjjel-nappal

VII. kerület, Erzsébetváros, Dohány utca, Síp utca, Kissarok Eszpresszó
VII. kerület, Erzsébetváros, Dohány utca, Síp utca, Kissarok Eszpresszó, kocsma, étel, ital, pukkanás, lepukkanás, pusztulásHunvald elvtárs kerülete. Megmondom, hogy mindenkinek jobb legyen: nem lesz a környéken sem magyar, sem zsidó feltámadás, amíg a Dohány utcát sétálóvá nem alakítják. Talán majd egy szebb, másik világban, bár Hunvald anusztágító köcsögölése a sitten biztató jel.

Strapabíró pultos néni, melegszendvics, két szint, 0-24 órán keresztül nyitva. Alső szinten hardcore, magányos, illuzióikat vesztett alkeszok és játékgépek, a felső szinten még alkeszpályájuk elején járó ifjúság, egymás testébe vágyakozva. Lepukkant kocsma, de erős versenyelőnye, hogy bármikor betérhetsz ide, ha zárásig nem tudtad elintézni magad a környező ivókban.

cím: Budapest, Erzsébetváros, zsidónegyed, VII. kerület, Síp utca 2 (Dohány sarok)

További megfigyelők: sörjárőr

Dohány utcai kocsmák: Turista a Dohány utcában, Miszter a Zsinagógával szemközt, Katapult kávézó és söröző, Cream Cafe and Restaurant

Presszó 53


Budapest, VII. kerület, Erzsébet körút, Erzsébetváros, kocsma, olcsó, ital, Magyarország
Budapest, VII. kerület, Erzsébet körút, Erzsébetváros, kocsma, olcsó, ital, Magyarország Viszonylag olcsó kocsma a körúti tüdőrákban, halálvágyó emósoknak kiváló lehetőség. Szomorú forint/ejró átváltási gyakorlat, 220 egy ejró, német turisták ajvékolhatnak. Ideiglenes jellegű vendégsereg, átmenő forgalom, szemek a pincérlányt tapogatják. Igényesnek mondott plázajellegű belső, plazmatévékkel. Akkor inkább a Bambi.

Kapcsolódó: a sörjárőr. Sokkal többet mi sem tudunk hozzátenni.

Cím: Budapest
VII. kerület, Erzsébet krt. 53.

Le Jardin de Paris: magyarosch

I. kerület, Le Jardin de Paris, étterem,  vendéglő,  etetés, étel, ital, Vár, Várnegyed, gasztró, gasztrónomia, drága, kulináris    I. kerület, Le Jardin de Paris, étterem,  vendéglő,  etetés, étel, ital, Vár, Várnegyed, gasztró, gasztrónomia, drága, kulináris    Párizs kertje 8(

Ha valaki Budapesten Párizsra vágyik, akkor az a leghelyesebb, ha odautazik, Párizsba.

A Le Jardin de Paris nevű szurrogátum frankófóbiát okozna még a románoknak is, pedig nekik Trianon egészen másról muzsikál. Röviden: igénytelen, lerobbant és koszlott hely. Állítólag francia a Patron, de ezt az fenntartással kezeljük: a vendéglő hagyományőrző módon a lehúzos helyi vendéglátás hagyományait követi. Egy repkénnyel befuttatott álomszép udvarban murvával felszórt talaj, mókás igénytelenséggel összeeszkabált pulttal. Konyha: t. bíróság, nem emlékszünk.

"ahol aztán tényleg minden echte francia"

És az árak. No, az ár/érték arányt már személyes sértésnek érezzük, inkább abbahagyjuk a beszámolót. Akkor már inkább a Meki, ott általában a kló rendben van.


cím: 1011 Budapest, Fõ u. 20 (a Vár tövében, a Lánchíd budai hídfőjétől két percre, a Francia Intézettel szemközt)

Nyitva: 12-24h
Telefon: 201-0047
honlap: www.lejardindeparis.hu

Tovább: est.hu, kocsmablogunk,

Keret a bennfenteseknek

Keret, club, klub,olcsó, otthonos, romkocsma, söröző, VIII. kerület, Budapest, Somogyi Béla utca, Józsefváros, kocsma, hova menjünk, pub, magyarBe kell kopogni, aztán vki valszeg beenged, hacsak nincs olyan fejed, mint Draskovicsnak egy maszopos bukakke után.

Kvázikocsma, klub, illegál. A tulajok minden kedves mütyürjüket (matchboxok a klóban!) kiállították, a rosszarcú vendégek meg természetesen ellopták. Van ez így. Ráadásul a házipatkány is szomorú véget ért. Miután a biztos halál elől kimentette valaki a labor tenyészetéből, egy Síva nevű husky fogai között lelte halálát. A blöki már tudja, hogy a macska és a tyúk, valamint a hamburger a kezedben tabu, de egy asztalon és embereken futkosó, barátságos fehér patkány teljesen újszerű volt a számára, erősen megragadta a képzeletét. Türelmesen leüllt a patkány kalitkája elé és megvárta, amíg az ügyesen ki nem szabadult. Feltételezzük, ezt azonnal megbánta (mármint a patkány, baszom).

Sírva gyászoltak a patkánytulajok, együttérzően sírt a kutyatulaj, a tömegpszichózistól és a betermelt 10 Bergerbier sörtől már nekem is kedvem támadt egy kis pityergéshez. Kivéve Trurlt, természetesen, nem egy érzékeny lélek.

cím: 1085 Budapest
VIII. Józsefváros
Somogyi Béla utca 16.
(a Jelentől v. a Corvin tetőtől nem messze, a Blahától előre, proletárok, keressétek a bejárat fölé kilógatott képkeretet) Itt senki sem lép az arcodba, ha elalszol a heverőn. Családias berúgás két szinten, használt ruháknak istenhozott - istenvidd.

Nyitvatartás: egész héten, majdnem mindig, de leginkább 08:00 - 02:00

Elérhetőségek:
Tel.: 06-30-4812803
Web: keret klub (évek óta csendben)


Ajánlottt a környéken: Stáhly pince, valamint a kocsmablogunk, természetesen

Monyó Cafe: segg és szar a szádba

Monyó Café, Galéria, kávézó, söröző, kocsma, Kálvin tér, Ferencváros, IX. kerület, metró, belváros
Monyó Café, Galéria, kávézó, söröző, kocsma, Kálvin tér, Ferencváros, IX. kerület, metró
Monyó Café, Galéria, kávézó, söröző, kocsma, Kálvin tér, Ferencváros, IX. kerület, metró, Budapest, Magyarország, Belváros
segg &szar
cím: Monyó Café.
IX. kerület, Kálvin tér 7.
telefon: 1/769-1309
Nyitvatartás: 12-02
Honlap: www.monyo.hu

Budapest, IX. kerület, belváros, Monyó CaféHa végre betemetik a metróépítés gödrét, akkor talán előbújhat a palánk mögül a kocsma.
Pillanatnyilag egy ok sem jut eszünkbe, h miért érkezzünk céltudatosan, ide, erre, gödörmelléki sötét lyukba, bele a vérvörösbe, de időnként egy-egy kávé beesik. Jó: sör is. Romkocsmás kopottság fogadja a vendégeket, de a bejárat mellett vicces agyvihar, gondolatébresztő montázs:

"Szárazon a legtutibb! Fedezd fel! Fedezd fel az ital világát. Csak hogy tudd! Mostantól porc mellek. Mennyi újdonság fél el egy éjszakában? Ki vagy... vagy nem. Segg és szar a szádba."