Vanek Úr vendéglője a Lipót mellett

Vanek Úr Vendéglője

cím: 1021 Budapest
Hűvösvölgyi út 110/b
a néhai "Lipót" mellett (Országos Tébolyda, Lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézet, OPNI, Országos Ideg- és Elmegyógyintézet)
Nyitvatartás: 10-23
(nem összetévesztendő a Fény utcai, hasonló nevű vendéglővel)

Az elfekvő anyagaink között találtuk ezt a videót, mely már a harmadik évét ünnepli. Beszéljen helyettünk a mozgókép, ma tökünket megvakarni is lusták vagyunk, itt van Oh God of Hangover. Tegnap elmaradt a Bem moziban a drFlash koncert (összetör Miki bordája, azt mondják), oszt elintéztük magunkat a Calgaryban, egy pszichológus és egy közlekedési mérnök társaságában. És ajándékot is kaptunk a másnaposság mellé, blogbavágót: McCarthy's Pub. Majd visszatérünk, meglátjátok.

(zene: Afrika Bambaataa)

Kiszáll Nizzában. Itt először a kikötőben kódorog, és valami cimbora után néz, mert kutyának való a gazdagság, ha nincs valaki, akivel közösen lehet elverni a pénzt.
Ki legyen azonban a kiválasztott? Körülnézett a kikötőben.
A parton egy csomaghordó külsejű egyén vonta magára a figyelmét.
A csomaghordó külsejű egyén barna zakókabátban és fekete fürdőnadrágban álldogált a
kikötőmunkások gyülekezőhelyén, ahol már minden várakozót elvittek valamerre dolgozni, csak őt nem. Az tette különössé, hogy csíptetőt viselt az orrán, és úgy helyettesítette az ingét,
hogy egy sárga, úgynevezett frottírtörülközőt hordott a vállára borítva, és rojtos két végét az úszónadrágjába gyűrte. A fürdőruha kissé szokatlanul pongyola viseletét azzal ellensúlyozta, hogy egy aránylag jó állapotban levő szalmakalapot tett a fejére, fél számmal talán kisebbet a kelleténél, de úgyszólván teljesen ép karimájút. Vastag, fekete angol bajusza körül megvető és szomorú ráncok húzódtak össze egy grimaszba. Ez az ember olyan rosszkedvű volt, hogy szinte sírt, és közben a fogát piszkálta. Talán azért, hogy az étkezést legalább ezzel a valószerű illúzióval helyettesítse. Már úgy látszott, hogy nem helyezkedik el aznap, de egy munkavezető később mégis megszólította.
- Halló! Jöjjön az ötös bazenhez, ládákat kell felrakni.
- Nehezek azok a ládák?
A munkavezető szeme megállt, mintha kővé válna. Ilyet még nem kérdezett kikötőmunkás!
- No jó - magyarázta kissé idegesen és türelmetlenül a barna zakós úr -, azt nekem tudni kell, kérem, mert öt év előtt sérvem volt.
A patron azt mondta, hogy „marha”, és továbbment.
- Finom ember, mondhatom... - dünnyögte utána mély megvetéssel Gorcsev, aki közelről
hallgatta a társalgást, nyomban megérezte, hogy ez az ő embere, és odalépett:
- Mondja! Maga dolgozni akar?
- Nem is vagyok naplopó!
- Ez baj, de mindegy. Ha tetszik, dolgozzon. Mi szeretne maga lenni a legszívesebben?
A kérdezett végignézett magán, cingár lábain, komikus úszónadrágján és kerek szélű, barna zakóján, azután vállat vont:
- Hogy lehet ilyet kérdezni? Titkár szeretnék lenni.
- Kész szerencséje, hogy erre jöttem. Alkalmazom! Ön nálam titkár. Fizetése havi kétezer frank. Hogy hívják?
- Vanek.
- Jó név. Tessék, itt van egyhavi fizetése, háromezer frank.
- Azt mondta, kettő.
- Javítást adtam, mert rövid idő alatt meglepő előmenetelt tanúsított. Tessék...
- Természetesen - mondta Vanek úr, miközben kissé idegesen, mint akit ostobaságokkal
terhelnek, szivarzsebébe gyűrte a pénzt - tudnom kell, hogy mi a dolgom.
- Igen sok dolga lesz. Hogy micsoda, azt nem tudom még. De nem is fontos. Ne féljen semmit, megcsinálta a szerencséjét, öregem...
- Mint említettem, a nevem Vanek - felelte hűvös nyomatékkal, visszautasítva minden
konfidenciát.
- Bocsánat, tehát: Vanek úr. Maga kitűnő akvizíció - tette hozzá elégedetten, mert szerette az önérzetes embereket, akik pillanatnyi előnyök kedvéért sem feledkeznek meg arról, hogy mivel tartoznak önmaguknak.
- Ha érdekli, elmondhatom hogy süllyedtem ide...
- Nem érdekel, de elmondhatja. Ha ezt mégsem tenné, lekötelezne.
- Kérem... Nem tolakszom. Most mi a teendőm?
- Még nem tudom, majd kitalálunk valamit. Most körülnézek Nizzában, és ha szükségem lesz önre, értesítem, kedves barátom...
- Nevem Vanek.
- Vanek úr... Bocsánat. Tetszik nekem az, hogy érzékeny lelkű. Különben sem szeretem a normális embereket. Hát akkor itt találkozunk rövidesen!
- Itt álljak?
- Ha akar, menjen el!
- De akkor nem talál meg!
- Nem baj. Jó napot! - És vidáman elsietett.
(Rejtő Jenő: A 14 karátos autó)